Képzésről

“Színvonalas az oktatás, csodálatos a környezet és nagyon baráti a hangulat! Köszönöm, hogy megismerhettelek Benneteket!”Plesz Krisztina
“A Murmuczoknál végre elkezdhettem az álmom megvalósítását. Köszönöm, hogy ilyen “első lépcsőfokot” kaphattam Tőletek! Színvonalas az oktatás, szép és igényes a helyszín, és nagyon baráti a hangulat, mindenki segítőkész. 🙂 Szívből ajánlom mindenkinek!”Bálint Barbara
“A legjobb hely arra, hogy megtanulhasd ami kell az Állatorvosi asszisztensi szakmához. Felkészült, kedves tanárok várnak, hogy megtöltsék a fejed és betanítsák a kezed. Légy nyitott és figyelmes. Megéri!”Horváth Zsuzsanna

A képzésről

Képzésünk kiemelten fontos célt szolgál: Azoknak kínál barátságos, családias környezetben oktatást, teljes körű segítségnyújtást és kiemelkedő szakemberek munkájába való betekintést, akik mindig állatokkal, azon belül is kisállatokkal kapcsolatos munkát szerettek volna végezni. Legismertebb tevékenységük az állatorvos „jobb kezeként” a gazdik megnyugtatása és tájékoztatása, de a kisállatok gyógyításában is segédkezhetnek a nálunk végzettek. Fő célkitűzésünk, hogy a legszélesebb tudást adjuk át az elhivatott jelentkezőknek, és kiemelkedő szintű oktatással segítsük őket álmaik megvalósításában. Korhatár nincs!

2017 őszén elindul hétköznapi csoportunk is! Még csatlakozhat!

Manapság az egyik legkeresettebb szakma az állatorvosi asszisztenseké, így a valóban magasan képzett és tehetséges szakemberek nagyon jó esélyekkel indulnak az álláspiacon.

A 2014-ben végzett diákjainknak több mint 60 álláslehetőséget közvetítettünk ki. Képzésünk során könnyedén elsajátíthatja azokat a készségeket, melyek ahhoz szükségesek, hogy asszisztensként nélkülözhetetlen és megbízható segítő legyen egy állatorvos mellett, vagy egy állatmenhelyen. Tematikánk összeállításánál arra törekedtünk, hogy megbízhatóan jó alapokat sajátítson el, bepillantást nyerjen a különböző szakterületekbe, melyek segítségével a szakmai feladatok magas színvonalú megoldására lesz képes. Így képzésünk végére egy praxis üzemeléséhez szükséges legfontosabb területek mindegyikében jártassá válik.

Általános adatok

Szakképesítés neve: KISÁLLATGYÓGYÁSZATI ASSZISZTENS – Állatorvosiasszisztens-képzés
Nyilvántartásba vételi száma: E-000711/2014/B002
Szakképesítés típusa: „B” körös egyéb szakmai képzés, mely minősített és elismert
Szakmacsoport: 20. Mezőgazdaság
EKKR magyar képesítési keretrendszer szerinti szint meghatározása és besorolása: 4. szint
Hozzárendelt FEOR szám: 3341
FEOR főcsoport megnevezése: 3. Egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások
Foglalkozás megnevezése: Állatorvosi asszisztens
A szakmai végzettséggel legjellemzőbben ellátható tevékenység, munkaterület: Kisállatgyógyászati asszisztens
Kiadó rendelet MKIK: Azonosító szám: SzPk-00064-16-20 4 03 3 /1
Érvényesség kezdete: 2016-11-24

Bemeneti kompetenciák:

Iskolai előképzettség: Érettségi végzettség
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
A képzés minimális/maximális időtartama: 160 óra/240 óra
Elmélet aránya: 30 %
Gyakorlat aránya: 70 %

Egészségügyi alkalmassági vizsgálat:

Szükséges – I. fokú foglalkozás-egészségügyi vizsgálat
A szakképesítésért felelős miniszter: A mezőgazdaságért felelős miniszter

A képzésre jelentkezés feltételei: Érettségi végzettség, jelentkezési lap kitöltése és tandíj fizetése
Az állatorvosi asszisztens-képzés gyakorlati és elméleti helyszíne: 1184 Budapest, Lenkei utca 3-5. Előzetes jelentkezés, érdeklődés: info@felnottkepzes24.hu

A csoportok maximum 18 fővel indulnak!
Várólistára 3 főt tudunk regisztrálni.

Díjak

Regisztrációs díj: 38 000 Ft
Tandíj: 388 000 Ft

“Korán ébredők” regisztrációs kedvezménye 10% (-38 800 Ft ) – 2017.06.30
Tandíjat egyben befizetők kedvezménye 10% (-38 800 Ft) – 2017.07.31
Részletfizetés I. 110 000 Ft – 2017.08.04
Részletfizetés II. 110 000 Ft – 2017.09.01
Részletfizetés III. a tandíj fennmaradó része – 2017.10.06

Vizsgadíj: 48 000 Ft – 2017.11.03
Becsatlakozási lehetőség a képzésre van!

A kedvezmény összevonható, maximum 20%-ig! (-77 600 Ft)
Tandíj 10% -os kedvezménnyel: 349 200 Ft
Tandíj 20%-os kedvezménnyel: 310 400 Ft
Pótvizsgadíj: a képzés végén 2 pótvizsga lehetősége benne foglaltatik a fenti díjakban. A harmadik és esetlegesen a többi pótvizsga díja: 6000 Ft/ismétlés.

A tanfolyam díját rendezheti utalással is bankszámlaszámunkra: 11718000-20400529
Kérjük, hogy az átutalás megjegyzés rovatában szíveskedjen feltüntetni: a képzés rövidített nevét (ÁOA) és a képzésen részt vevő személy nevét. Továbbá fizethet még készpénzzel a Murmuczok Oktatási Centrum Ügyfélszolgálatán: H-P 1000-1600 között.

A modulok teljesítéséről és a vizsga minősítéséről Tanúsítványt adunk ki, a tanegységeket záró vizsgák eredményével, melyet az Állatorvosi Kamara elfogad. A fenti díjakon kívül egyéb költség nincs!

Képzési napok

Szeptemberben 2 csoport indítását tervezzük. Csoportonként 18 fő + 3 fő várólistás jelentkezőt tudunk fogadni. A két csoport azonos óraszámmal és tematikával indul, a különbség az oktatási napok beosztásában lesz.

8016-os csoport – hétvégén, szombaton és vasárnap, 0900 és 1720 óra között
8017-es csoport – hétköznap, kedden, csütörtökön és pénteken, 1645 és 2000 óra között

Gyakorlati helyet is mi biztosítunk a Murmuczok Állatgyógyászati Centrumban! Egyéni gyakorlaton egy nap csak 2 fő vehet részt, az állatorvosi rendelő és a patika napi munkájában. Saját kérésre a lakóhelyhez közelebb eső állatorvosi praxisban is teljesíthető az egyéni gyakorlat. Ennek feltételeiről érdeklődni a beiratkozásnál lehet!

Nyitott Kapuk rendezvény

Ismerjen meg minket! Jöjjön el hozzánk, és tudjon meg többet tanfolyamunkról!

Időpontok:

  • 2017. április 28. 1700
  • 2017. június 16. 1700

Előzetes regisztráció szükséges!
Írjon nekünk egy létszámadatot (hányan jönnének rendezvényünkre) az info@felnottkepzes24.hu címre!

További információt kérhet képzésünkről a következő elérhetőségek egyikén: + 36 30 294 2518 | info@felnottkepzes24.hu vagy Jelentkezzen még ma!

Keressen minket bizalommal!

Tájékoztatók

Állatorvosi asszisztens képzés

Minőségpolitika

Jelentkezési lap AOA 8016

Jelentkezési lap AOA 8017

Képzési tajékoztató 8016

Képzési tájékoztató 8017


Képek képzésünk héköznapjaiból