Oláh Gabriella

Oláh Gabriella

Hány éve dolgozik a praxisban
3
Hány éve asszisztens
12
Történet, jellemzés, ajánlás

A jelölt 2004-2006 között elvégezte az Állattenyésztő és - Állategészségügyi technikumot kitűnő eredménnyel. 2006-tól kezdődően állatorvosi asszisztensként dolgozott az Alpha-Vet Kft székesfehérvári rendelőintézetében. Itt az általános belgyógyászati vizsgálatok és sebészeti műtétek mellett, speciális csont- és szemészeti műtétek során való asszisztálásban való jártasságot is megszerezte. 2010-től a cég állatgyógyszertárában dolgozott, ahol mind a kisállatok, mind nagyállatok kezeléséhez szükséges gyógyszerek és egyéb termékek, valamint eszközök széleskörű ismeretének birtokába került. 2012-2013 között az ASKA állatmenhelyen végzett széleskörű állat-egészségügyi feladatokat. Itt nagyon sok állat örökbefogadását intézte. 2013-ban önerőből elvégezte a Kisállatok fizioterápiás tanfolyamát, hogy ezzel is hathatósan segíthesse a kis kedvencek gyógyulását. 2016-tól kezdődően az Öreghegyi Állatorvosi Centrum vezető állatorvos asszisztense. A jelölt a FEMA állatmentő szervezettel is kiemelkedően jó kapcsolatot ápol. Gabi kapcsolatteremtő képessége az átlagosnál sokkal jobb, sok esetben az állatorvosok válláról is leveszi a terhet a tulajdonosokkal való kommunikációban. A több mint egy évtizedes szakmai múltja és pozitív hozzáállása hatalmas rutint ad a napi munkában. A tulajdonosok és a páciensek is érzik azt a nyugodt szeretetet, ami sugárzik az állatok felé, ezért szívesen fordulnak hozzá problémáikkal. Tapasztalatlanabb kollégái is fordulhatnak felé kérdéseikkel, problémáikkal, szívesen segíti őket szakmai előrehaladásukban.

Az állatorvosok munkáját is nagyban segíti azzal, hogy sokszor kitalálja, hogy mi a következő lépés a diagnózis felállításában, valamint a kezelés folytatásában. Az asszisztensi munka minden részét profi módon és gyorsan végzi. Lelkesedése a munkaidő végén nem lankad, ha a munka azt igényli (pl. császármetszés, bélműtétek stb.) akkor szívesen marad segíteni a kis kedvencek életének megmentését. Rendszeresen vállal hétvégi ügyeletet, ahol sokszor kell segíteni sürgős eseteknél, ahol kiemelten fontos tulajdonság a gyorsaság mellett, a nyugodtság, hiszen így meg tudja nyugtatni a tulajdonosokat az aggasztó helyzetekben is.

Oláh Gabriellát ajánló orvosok:

dr. Rosner Gyula kisállatgyógyász szakállatorvos, dr. Flesch Márton, dr. Kis Kálmán, dr. Ujhelyi János, dr. Koller István, dr. Vass Andrea, dr. Szabados Réka, dr. Kutasi Péter , dr. Domján Gábor, dr. Lorászkó Gábor

Egyéb információ

Nemcsak munkája során, de magánéletében is szívesen foglalkozik állatokkal. Kutyatenyésztő barátai révén rendszeresen jár magyarországi és külföldi kutyakiállításokra is. Tenyésztő barátai által a kutyák ringdresszúrájának való felkészítésében is aktív szerepet vállalt több évtizeden keresztül (Timoniere Aranykoszorús Mestertenyészet). 2012-ben a MEOE által szervezett ringtitkári tanfolyamot is sikeresen elvégezte. Több CACIB kiállításon, cane corso club kiállításon ringtitkárként, írnokként is jelen volt. Mivel a csontműtétek és az utána való rehabilitáció nagyon érdekelte, ezért végezte el a kisállat fizioterápiás tanfolyamot. Szakdolgozata elkészítéséhez egy menhelyes kiskutyát választott, ezzel esélyt adva egy menhelyen élő, súlyos végtagsérülést szenvedett állatnak. Mivel több operációra volt szükség ezért be is fogadta az otthonába, kölcsönös „szerelem” lett a dologból, ezért az örökbefogadás is megtörtént. Szakmai továbbképzéseken rendszeresen és szívesen veszt részt.

Jelölt bemutatkozása

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehetek ezen a pályázaton. Gyerekkorom óta magával ragadott az állatok és leginkább a kutyák világa. Tinédzser korom óta az motivált, hogy állatorvosi rendelőben dolgozzak, éppen ezért állat-egészségügyi -állattenyésztői iskolát végeztem, ahol saját kérésre a székesfehérvári Alpha - Vet Állatkorházban végeztem el a gyakorlati képzést. Majd voltam olyan szerencsés, hogy éveket a kórházban dolgozhattam, ahol belgyógyászati, szemészeti és csont műtéteknél való ismereteket is szerezhettem.

Későbbiekben menhelyen és állat gyógyszertárban is dolgoztam. Jelenleg Székesfehérváron, az Öreghegyi Rendelőben dolgozom. Szabadidőmben kutyakiállításokra, angol Pásztor kutya terelő-versenyekre szívesen járok. Bizonyára sokan írják, gondoljak úgy, hogy az aki ilyen pályát választ az szereti az állatokat. Ugyanakkor azt gondolom, egy asszisztens munka ennél jóval több. Az állatok ellátása mellett a gazdikkal is nagyon szeretek beszélgetni, fontosnak tartom a jó kommunikációt irányukba. Szerencsésnek érzem magam, hiszen egy olyan csapat tagja vagyok, ahol ugyan sok különböző beállítottságú, mentalitású emberrel dolgozom, de mi hatan alkotunk egy kerek, egész csapatot. A vizsgálatok, műtétek során mindig csapatként együtt működve gondolkodunk és dolgozunk. Az elmúlt években is nagy hangsúlyt fejtettem arra, hogy napra kész legyek. Ahogy időm engedi, igyekszem minél több továbbképzésen részt venni. Mivel az ortopédia különösképpen érdekelt, így elvégeztem a kisállat fizioterápiás továbbképzést is. Szakmai dolgozatom egy menhelyes kutya gyógyulását igyekezte bemutatni, akit később természetesen örökbe is fogadtam.

Praxis
Öreghegyi Állatorvosi Centrum
Székesfehérvár
Jelölő neve
Dr. Rosner Gyula
Jelölő beosztása
praxisvezető állatorvos