Mik az online előadások gazdiknak?
Elkötelezettek vagyunk a felelős állattartás mellett, ezért a következő szakmai, de laikusok számára is maximálisan érthető előadásainkat elérhetővé tesszük minden érdeklődő számára!
Célunk létrehozni ezzel a felelős gazdi önfejlesztésének helyét, mely alapvető változást hozhat a hétköznapok rutinjában. Hozd ki magadból és a lehetőségeidből a maximumot, függetlenül attól, hogy éppen praxisban dolgozol, lelkesen mented, véded az állatokat vagy “csak” az életedet osztod meg velük.
Kivételes szakmai oktatócsapat munkáját élvezheted otthonról, akik évek óta együtt dolgoznak a Magyarország első és legrégebbi, hivatalos kisállatgyógyászati asszisztensképzésében, így több száz végzett diákkal a hátuk mögött jól ismerik a legtöbb praxisban felmerülő kérdést, sőt az állatvédelem területén rögzült tévhiteket is.
Gyakran soroljuk sóhajtozva, hány és hány területen kellene fejlődnünk, hogy az oly áhított nyugat-európai kultúrához felzárkózzunk. (Gazdasági, politikai kultúra vagy kulturált politizálás, gyermekvédelem, oktatás, állattartás – és még folytathatnánk a sort.)
Kiváló előadóink olyan témákat járnak körbe rendszerezve, részletes alapossággal, mely alapján empatikusabban tekinthetsz majd a közvetlen környezetedben élő kisállattartóra és kisállatot nem tartóra is. Előadásaink a kisállatok tartásával, takarmányozásukkal, egészségükkel, viselkedésükkel kapcsolatos területekről ad szakmailag helyes és a legújabb kutatások szerinti információkat. Sokszor olyan részletesen és alaposan kifejtve, amire összetettségük miatt az érdekütközések figyelembevételével máshol nem mindig van idő.
![tenyek-es-tevhitek-a-kutya-es-a-macska-taplalasa-kapcsan](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/tenyek-es-tevhitek-a-kutya-es-a-macska-taplalasa-kapcsan.jpg)
Tények és tévhitek a kutya és a macska táplálása kapcsán©
Dr. habil Fodor Kinga PhD
![a-jelenkor-problemai-a-kutyak](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/a-jelenkor-problemai-a-kutyak.jpg)
A jelenkor problémái – A kutyák©
Márton Attila
A túltenyésztett, beteges fajtatiszta kutyák és az örökké élő, egészséges keverék kutyák mítosza. Mi a különbség a tenyésztők és a szaporítók között? Milyen kutyákkal vannak tele a menhelyek?
![tenyek-es-tevhitek-a-kedvtelesbol-tartott-allatok-tartasa-kapcsan](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/tenyek-es-tevhitek-a-kedvtelesbol-tartott-allatok-tartasa-kapcsan.jpg)
Tények és tévhitek a kedvtelésből tartott állatok tartása kapcsán©
Dr. habil Fodor Kinga PhD
![a-gazda-szemelyisegtipusanak-hatasa-tarsallata-viselkedesere](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/a-gazda-szemelyisegtipusanak-hatasa-tarsallata-viselkedesere.jpg)
A gazda személyiségtípusának hatása társállata viselkedésére©
Dr. habil Fodor Kinga PhD
Múlt, jelen és jövő az állattartásban. Az állattartás célja. Az állattartás következményei. Ismerd meg magad! Mit árul el a kiválasztott faj (fajta) a gazdiról? A Gazdi és kedvencének kapcsolata.
![unnepi-beszelgetes-oroszlan-szonjaval-allatorvosi-asszisztens-lettem-amerikaban](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/unnepi-beszelgetes-oroszlan-szonjaval-allatorvosi-asszisztens-lettem-amerikaban.jpg)
Ünnepi beszélgetés Oroszlán Szonjával – állatorvosi asszisztens lettem Amerikában!
Beszélgetés Oroszlán Szonjával
Oroszlán Szonja szinésznőt talán nem kell bemutatni. Most arról a váltásról és tapasztalatairól faggatjuk, mely újból különlegessé teszi őt számunkra. Ismerjük meg kicsit Danit és Honey-t is!
![a-szakmai-allatvedelem-fogalma-es-az-allati-jolet](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/a-szakmai-allatvedelem-fogalma-es-az-allati-jolet.jpg)
A szakmai állatvédelem fogalma, és az állati jóllét©
Dr. habil Fodor Kinga PhD
![kolyokkutya-szocializacios-tapasztalatok](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/kolyokkutya-szocializacios-tapasztalatok.jpg)
Kölyökkutya-szocializációs tapasztalatok©
Szak Enikő
Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”? A kölyökkutyák szocializációjának első pillanatai. A kölyökkutyák fejlődése az alomban. Betekintés a kutyatenyésztés világába. Tények és tévhitek a kölyökkutyák szobatisztaságával kapcsolatban. Milyen kutyát válasszunk?
![rehabilitacio-de-milyen-minden-aron-kizaro-tenyezok](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/rehabilitacio-de-milyen-minden-aron-kizaro-tenyezok.jpg)
Rehabilitáció, de milyen (minden) áron? – kizáró tényezők©
Dr. habil Fodor Kinga PhD
Esetbemutatások, amikor az állat életének megmentése mégsem „siker”. Nehéz döntések, amikor az állatvédelem helyett az emberek védelme a fontos.
![alternativ-terapiak-a-kisallatgyogyaszatban](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/alternativ-terapiak-a-kisallatgyogyaszatban.jpg)
Alternatív terápiák a kisállatgyógyászatban©
Patadoki (Dr. Németh Vendel József)
![17762-1_20210911095858](https://felnottkepzes24.hu/wp-content/uploads/2022/01/17762-1_20210911095858.jpg)
A szívférgesség Magyarországon már valós veszély©
Dr. Somogyi Virág és dr. Fekete Mónika
Halálos-e a kutyánk számára a szívférgesség? Mit tehetünk, hogy elkerüljük a kialakulását? Veszélyes-e ránk, emberekre a szívférgesség? A megelőzés és szűrés jelentősége. Állattartók személyes és közösségi felelőssége.