info@felnottkepzes24.hu

Limitált létszámú csoportjainknak köszönhetően minden beiratkozónk kiemelt figyelmet kap.

A képzés elvégzéséhez szükséges könyveket és jegyzeteket, illetve az új szakmához illeszkedő eszközöket is mi biztosítjuk, saját fejlesztésű online tanulófelületünkkel együtt.
Oktatóink saját területük legjobbjai, akik nem félnek átadni a tudást a tanulni vágyóknak. 8 év alatt 400 diákunk támasztja ezt alá.
Olyan plusz kompetenciákat is fejlesztünk, mellyel segítjük a munkaerőpiaci elhelyezkedésedet.

MEGNÉZEM A TÖBBIT

Kisállatom van, tájékozott és naprakész szeretnék lenni értük!

Hiteles szakmai tudás minden érintettnek – a minőség garantált. Kiemelten ajánljuk: állatorvosi asszisztenseknek, állatvédőknek, állatorvosoknak, állatgyógyászat területén dolgozóknak.

Mik az online előadások gazdiknak?

Elkötelezettek vagyunk a felelős állattartás mellett, ezért a következő szakmai, de laikusok számára is maximálisan érthető előadásainkat elérhetővé tesszük minden érdeklődő számára!

Célunk létrehozni ezzel a felelős gazdi önfejlesztésének helyét, mely alapvető változást hozhat a hétköznapok rutinjában. Hozd ki magadból és a lehetőségeidből a maximumot, függetlenül attól, hogy éppen praxisban dolgozol, lelkesen mented, véded az állatokat vagy “csak” az életedet osztod meg velük.

Kivételes szakmai oktatócsapat munkáját élvezheted otthonról, akik évek óta együtt dolgoznak a Magyarország első és legrégebbi, hivatalos kisállatgyógyászati asszisztensképzésében, így több száz végzett diákkal a hátuk mögött jól ismerik a legtöbb praxisban felmerülő kérdést, sőt az állatvédelem területén rögzült tévhiteket is.

Gyakran soroljuk sóhajtozva, hány és hány területen kellene fejlődnünk, hogy az oly áhított nyugat-európai kultúrához felzárkózzunk. (Gazdasági, politikai kultúra vagy kulturált politizálás, gyermekvédelem, oktatás, állattartás – és még folytathatnánk a sort.)

Kiváló előadóink olyan témákat járnak körbe rendszerezve, részletes alapossággal, mely alapján empatikusabban tekinthetsz majd a közvetlen környezetedben élő kisállattartóra és kisállatot nem tartóra is. Előadásaink a kisállatok tartásával, takarmányozásukkal, egészségükkel, viselkedésükkel kapcsolatos területekről ad szakmailag helyes és a legújabb kutatások szerinti információkat. Sokszor olyan részletesen és alaposan kifejtve, amire összetettségük miatt az érdekütközések figyelembevételével máshol nem mindig van idő.

Tények és tévhitek a kutya és a macska táplálása kapcsán©

Dr. habil Fodor Kinga PhD
A kutya és a macska táplálkozás-élettana, táplálkozási viselkedése. A finnyásság és a falánkság élettani háttere. Házikoszt, vagy táp? Ehet-e csontot a kutya? A leggyakoribb táplálási hibák, amellyel megkeserítjük kedvenceink életét. A kutyára és a macskára veszélyes ételeink.

A jelenkor problémái – A kutyák©

Márton Attila

A túltenyésztett, beteges fajtatiszta kutyák és az örökké élő, egészséges keverék kutyák mítosza. Mi a különbség a tenyésztők és a szaporítók között? Milyen kutyákkal vannak tele a menhelyek?

Tények és tévhitek a kedvtelésből tartott állatok tartása kapcsán©

Dr. habil Fodor Kinga PhD
Mennyibe kerül egy állat tartása? Honnan tudhatjuk, hogy melyik állatfaj illik a mi életünkbe? A fogságban tartott állat biztos, hogy szenved? A túlzott törődés és a túlzott szeretet: mint mindennapi állatbántalmazás. A kutya-, a macska-, a kisrágcsáló-, a díszmadár-, a hüllő és a díszhaltartás leggyakoribb téveszméi és hiedelmei.

A gazda személyiségtípusának hatása társállata viselkedésére©

Dr. habil Fodor Kinga PhD

Múlt, jelen és jövő az állattartásban. Az állattartás célja. Az állattartás következményei. Ismerd meg magad! Mit árul el a kiválasztott faj (fajta) a gazdiról? A Gazdi és kedvencének kapcsolata.

Ünnepi beszélgetés Oroszlán Szonjával – állatorvosi asszisztens lettem Amerikában!

Beszélgetés Oroszlán Szonjával

Oroszlán Szonja szinésznőt talán nem kell bemutatni. Most arról a váltásról és tapasztalatairól faggatjuk, mely újból különlegessé teszi őt számunkra. Ismerjük meg kicsit Danit és Honey-t is!

A szakmai állatvédelem fogalma, és az állati jóllét©

Dr. habil Fodor Kinga PhD
Mi is az igazi állatvédelem? Mi nem állatvédelem, még akkor sem, ha aki műveli, annak gondolja? A rosszul szeretett állatok nyomorúsága. Az antropomorfizáció veszélyei. Honnan tudhatjuk, hogy állatunk jól érzi magát?

Kölyökkutya-szocializációs tapasztalatok©

Szak Enikő

Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?  A kölyökkutyák szocializációjának első pillanatai. A kölyökkutyák fejlődése az alomban. Betekintés a kutyatenyésztés világába. Tények és tévhitek a kölyökkutyák szobatisztaságával kapcsolatban. Milyen kutyát válasszunk?

Rehabilitáció, de milyen (minden) áron? – kizáró tényezők©

Dr. habil Fodor Kinga PhD

Esetbemutatások, amikor az állat életének megmentése mégsem „siker”. Nehéz döntések, amikor az állatvédelem helyett az emberek védelme a fontos.

Alternatív terápiák a kisállatgyógyászatban©

Patadoki (Dr. Németh Vendel József)
Alternatív gyógyászat – alternatív szemlélet. Mely alternatív terápiák, keleti gyógymódok alkalmazhatók az állatgyógyászat területén? Tapasztalatok a természetből nyert segítségről. Betegítő tényezők – nem csak társállatainknak.

A szívférgesség Magyarországon már valós veszély©

Dr. Somogyi Virág és dr. Fekete Mónika

Halálos-e a kutyánk számára a szívférgesség? Mit tehetünk, hogy elkerüljük a kialakulását? Veszélyes-e ránk, emberekre a szívférgesség? A megelőzés és szűrés jelentősége. Állattartók személyes és közösségi felelőssége.

Megrendelem az előadást !